Zizi üvöltő sírását hallom bal oldalról, ahol Liával meg Csilluval ülnek. Mikor lesz már vége? - kérdezi percenént. A kb. 70 ülés mindegyikén ül valaki, teljesen televan a hajó, én kb. 5 méterre tőlük. A hajó már minden egyes hullámot feltúr, az egész hajót beteríti a hullám, az első ablakon ilyenkor folyik be a víz. Egy-egy nagyobb hullámnál 45 fokot dőlünk jobbra, aztán hirtelen 45 fokot balra. Ilyenkor a bal oldalon már csak a hullám látszódik, az ég nem. Csillu tengeri beteg, már hány egy ideje, alig él, de még így is próbálja a gyerekeket megnyugatni, hogy minden rendben lesz, bár nem igazi meggyőződésből.
Elhangzik, hogy mindenki vegye fel a mentőmellényt, nekem ekkor villan át az agyamon először, hogy lehet hogy talán tényleg felborul a hajó, és ittmaradunk. Az eszemmel tudom, hogy ez a szintű hánykolódás kb. normális, de az egy tízezrelék esély a fejemben már megnőtt 1-2 százalékra. Néha túlfutunk a hullámon, és a hajó óriás döngéssel landol a hullámvölgyben. Nekem ez nem ijesztő, de a gyerekek ilyenkor azt hiszik, hogy nekimentünk valaminek. Felmerül a gondolat, hogy a véletlenek milyen fura összejátszása kellett ahoz, hogy ide kerüljünk, és hogy bár lennénk bárhol máshol a világon.
A franciák hátul korábban még hangosan nevetgéltek, most már inkább csak hangosan mondanak egymásnak valamit - ami elég parás, mert mindig azt hiszem / hisszük, hogy valami történt. Mások is hánynak, egy-egy nagyobb dobásnál, dőlésnél egyre zsigeribb sikolyok és nyögések hallatszanak. Minden egyes jobbra-balra dőlés mint egy hullámvasút, a kezek egyre jobban szorítják az üléseket.
A kapitány nem lassít, továbbra is dübörög az 5 óriási motor hátul, száguldunk előre (talán így biztonságosabb?) Amúgy nagyon profin kormányozza a hajót a fejünk felett az össze-vissza hullámokon, remélem sikeres is lesz. Senki semmilyen tájékoztatást nem ad - normális ez, vagy tényleg nagy a para? Idióták! Amikor épp nincs sikoltozás, csönd van, rémület mindenkin. Főleg a nagyobb himbálózások előtt minden hang fennakad. Ha az elmúlt napokban nem hallottuk volna a rémtörténeteket, meg egy hónapja nem egy kb. pont ilyen hajó süllyedt volna el, akkor talán kevésbé jönne rám a para, de sajnos nem így volt.
Most a kapitány lejjebb veszi a sebességet, és láthatóan csak arra koncentrál, hogy minden fura hullámot úgy vegyünk, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen. A dülönbélésen ez keveset változtat, de legalább érezzük, hogy óvatos. Ezen most jobban parázzak, vagy kevésbé? Aztán végül, kb. fél óra kiképzés után elkezd enyhülni a hánykódás, beértünk Nusa Penida árnyékába, csökkennek a hullámok, túl vagyunk a nehezén.
Aztán kikötünk Nusa Lembonganon, és azon gondolkozunk, hogy megszakítjuk az utat, és egy napot kibekkelünk ott. De holnap is ilyen szél lesz, meg állítólag a hátralevő rész már nem lesz olyan rázós, úgyhogy végül úgy döntünk, továbbmegyünk. Ez a döntés mindössze egy órával ezelőtt elképzelhetetlen felelőtlenségnek tűnt volna, akkor azt mondtuk volna, hogy BÁRMI ÁRON ki a partra, csak ennek legyen vége! De a hátralevő rész ténlyeg nem olyan durva, és azon kívül, hogy a kikötő szájánál elfogy a benzin (de jó, hogy nem a para szakasz közeépén fogyott el!!), nem sok para történik. Tartalék benzin betöltés, kikötés, véget ért az életközeli élmény, renessaince!
Utólag Csillu azt is megosztja, hogy a gyerekek nem csak sírtak, hanem mondták, hogy ugye nem sűllyedünk el, meg ugye nem fogunk meghalni? Lefekvés után beszélgetünk is róla, de sokat nem tudok meg, Zizi nem egy szószátyár alkat, pláne ilyen témában. De azért úgy néz ki, hogy ők elég hamar túllendültek a témán. Nekünk lehet hogy lesz még néhány rémálmunk.
Videót sajnos csak addig csináltam, amíg nem kezdtem el én is parázni. Már az is elég meredeknek néz ki amúgy. Utána viszont már eltettem a telefont a táskába, hátha hirtelen kell mozogni. Kerestem az interneten hasonló videókat, de egyik se adja át a hangulatot, úgyhogy most nem rakok ide be semmit, talán az irodalom jobban átadja.
De szerencsére most már minden rendben. Egy igazi csoda helyen vagyunk, jót ettünk, és már mindenki édesdeden alszik. 2 óra alatt Sanurból visszaértünk Binginre, megjöttek a motorok, visszamentünk Balanganra a cuccokért, aztán ide vissza, fürödtünk a mediben, Csilluék addig hoztak kaját a közeli étteremből, azt megettük, és most alvás. Reméljük, innen már csak nyugi lesz!
Azért néhány fotót csak kirakok
 |
| Ez már a fő parás rész után - mindenki eléggé zilált |
 |
| Vert seregként megérkezés Sanurba Tamás pánikolt legkevésbé, a fotón is látszik, hogy őt nem nagyon törte meg a dolog |
 |
| Az utolsó szállásunk - Damai Villa Bingin |
 |
| Már fürödtünk is ebben |
 |
| Mind a miénk! |
 |
| Kertestül, medencéstül |
 |
| És ami legfontosabb: élünk! :) |
Nagyon durva. Sweetie nem hiaba feltett benneteket! A tulelök csokja a hatso sorban nagyon aranyos. :-)
ReplyDelete