Az eddigi legkoraibb kelés: 5:00. 5:55-kor találkozunk ugyanis Uluwatun a Jiwa surf coaching csapattal, akik majd segítenek nekünk pozícionáli, hullámot választani, meg a session után videoelemzéssel a mozgásunkat is csiszolni. Uluwatura pikk-pakk odatalálunk a korom sötétben, ott már van néhány arc, majd a warungban átöltözés (annak, aki vitt csere gatyát), majd kievezés az első fénnyel. Uluwatu sziklái egészen gyönyörűek a toronyfelhős napkelte fényeiben! Itt már rég millás villák vannak a sziklák tetején, úgyhogy nincs hely a prosztó betonmonstrumoknak. Minden szuper nyugis, csendes, csak a hullámok verése hallatszik.
Az első tapasztalat igazából elég király: azzal, hogy segítenek a helyezkedésben sokkal több hullámot tudunk vinni! Én 18 ráevezésből 12 hullámot viszek, ami jó sok. Kár, hogy annyira kicsi a swell, hogy még a swell magnet Uluwatu is éppenhogy szörfözhető. Így azért küszködős a dolog, de még így is a túra leghosszabb hullámával kezdek, woohoo!
Amikor aztán megnézzük a videókat, Tamás és én is egyik cringe-ből a másikba esünk, hogy mennyire nem tudunk szörfözni! :D Az angolok úgy mondják: humbling experience. Belülről mindig olyan vagánynak tűnik, kívülről viszont nem az. De hát ez kell a tanuláshoz. Mondjuk Tamásnak pont ez volt az utolsó sessionje, úgyhogy a tanultakat már csak a következő túrán tudja kamatoztatni. Én még néhány alkalommal kimegyek majd ezekkel a srácokkal. Pl. holnap reggel. Tamás lementette a videóit, én nem is akarom őket többet látni, úgyhogy én nem. Talán majd holnap! :)
Aztán hazamotorozás, reggeli vevés, Tamásék kicsekk, hozzánk átpakolás, motoron mobiltartó szerelés, Eszter átugrás, gyümölcsturmix készítés, ebéd hozás a Rotiserie-ből, evés, dumálgatás, medencézgetés, pakolás, aztán érzékeny búcsú Tamáséktól! :(
Innentől minden csendesebb. A gyerekek továbbra is folyamatosan a medencében. Egész délután chill, még az NFL Preseason-be is benézek, aztán kajarendelés a warungból, és most itt a teraszon pötyögés. Jó lesz még két teljes ilyen chill nap!
Tamásék 3 perc múlva a levegőben.
Jó utat, Selamat Jalan!
 |
| Úgysem aludtam kb. semmit |
 |
| Szép a hajnali ég |
 |
| Öltözködés a sötétben |
 |
| Tamással Ulun a session után, kókuszdió előtt |
 |
| Ulu reggel. A vízből csodaszép lett volna a fotó |
 |
| Videoelemzés Dikrivel |
 |
| Amíg szörföztünk, a majmok összejárkálták Tamás motorját, az én flakonomat is lenyúlták |
 |
| Utolsó közös ebéd |
 |
| Szerelési |
 |
| Az utazási lifestyle kollekció megörökítése |
 |
| Selamat Jalan! |
 |
| Színszörny szörfözik! |
 |
| Hátha ez lesz már végre a Csiki éve! |
 |
| Kiccsaládos vacsi |
 |
| Blogírás a verandán |
Mán’ most hiányoztok! 😘
ReplyDeleteTi is nekünk! :) Jó utat! Eseménytelent!
ReplyDelete