Monday, August 4, 2025

Második nap - Küzdős Padma és chill

Na, második éjjel beütött a jetlag - kb semmit se aludtunk. Én percenként riadtam fel, Csilla kb 2-ig el se aludt.

Ez nem jött jól a hajnali szörfhöz, elég halálos volt a kelés. Ráadásul amikor kimentünk a helyi törésre (Pantai Legian) 6:45-kor, akkor má volt kint egy 20 fős csapat! :D Ügyhogy inkább felsétáltunk az "igazi" Padma törésre, ami úgy 400m-re van tőlünk. Ott csak 3 ember volt, és az volt a gyanú, hogy az biztos nagyobb valamivel, azért.

Hát tényleg nagyobb volt, úgyhogy a barna boardshortunkat vettük fel. Megérkezett az új swell, és vagy 2,5-3m-es hullámok törtek a fejünkre - ezt még szoknunk kellett! Meg a vékonyabbik póráz volt a lábamon, ami valamiért kétszer is leoldott. Ez nagy swellben elég para, mert a deszkád után kell úszni és nincs ami fenntartson a háborgó vizen. Szóval az adrenalin szintem helyreállt! Két hullámot vittem, aztán be is mentem. Tamás is jött, úgyhogy visszasétáltunk a ház elé, és ott még kieveztünk - inkább a tömeg mint a fosás alapon. Egész jó móka volt, de azért nem volt valami fényes.

Reggeli után aztán sétáltunk még egyet a környéken, meg medencéztünk, aztán pihi. Közben a fiatalok vettek még egy szörfleckét.

Délután már nem lehetett szörfözni, mert a swell kimaxolta a beach-et, azaz a hullámok kb. egyben törnek le kint a törésen. Csak a kezdők tudnak a whitewaterben gyakorolni. Báló szerint holnap-holnapután lesz az év swellje, úgyhogy nekünk időszerű elmennünk kirándulni, mert az nem nekünk való sajnos

Úgyhogy inkább elmentünk a tegnap azonosított mesebeli bambuszházba (Azul Bar), ahol a gyerekeket nem engedték fel az emeletre, amiért mérgesek voltunk. Azért ittunk akciós koktélt meg mi, felnőttek megnéztük a kilátást ami szép volt (lent).

Végül vacsora a szokásos helyen, ahol nem igazán sikerült kihozni minden kaját, Ahi egy extra fél óráig, Csilla egy egész óráig éhezett. Aztán spuri haza, holnap korán kelés, egész napos kirándulás lesz. Fotók alább.

Ilyenek az itteni kapuk - nincs szemöldökfa. Marhaság!
Amúgy ezek a főbejáratok a beachre elég vagányok - ez meg főleg, mert van még szöfös istenség szobor is a közepén

Helyi kisiparos farag a lobbyban - nem látszik sok, csak suttyomban mertem lefotózni! :)

Mindenféle gyümölcsturmixok

A Jalan Padma errefelé az egyetlen kb. szép út

Tamás: "A hibakeresés mennyire király lehet már ezen a hálózaton!"

Nádasos bejárat a hotelünkbe

Bordeaux szitakötő

Sztárfotó Liáról
Egybe zár a beach

Kilátás az Azulból

Sztárfotó Ziziről

Csillu és a nagy köcsög koktél

Kriszta képe Dr. Kap Leventével

Kuta elég meredek naplementekor

Kirándulás Kamer Kecilbe

Esti parasztvakítás. A tüzijáték tilos a beachen, úgyhogy 100-200-nál több pukkanás nem megy le egy óra alatt.

Király ez az építmény!

Tandoori kemence

Burzsuj medence - állítólag ezért nem engedik fel a gyerekeket

Fentről még Kuta is jól néz ki!

No comments:

Post a Comment

Hazaértünk

Megérkeztünk úticélunk végére, sikerült a tervünk.  Vége egy kalandnak most.  Mamika és Istike kijöttek értünk a reptérre, meg hoztak minden...